2013. július 31., szerda

7 Fejezet

Másnap reggel azon gondolkodtam még mindig, hogy tegnap mi volt az a csók Jasonnel. Nagyon bírom meg helyes is..de azért ez egy kicsit korai volt.Még első randink se volt...vagy a tegnapi annak számított??? Áááá már nem tudom mi van. De akkor is korai a csók. Na mindegy majd megbeszélem vele.Mivel hétvége van nincs suli ami tuti.Lementem a konyhába és megreggeliztem mivel még csak reggel 6 óra volt még anyuék és a húgom sem voltak fent .Mondjuk ez érthető ki az a hülye aki 6-kor kel hétvégén???...Ja hát persze...én..:(
10 óráig TV-t néztem közben már anyuék is felkeltek, és Katrine is aki velem akart TV-t nézni..nem, hogy a szobájában..áá miért is...jobb engem idegesíteni azzal, hogy éneklő állatokat meg hercegnőket nézünk a TV-ben. Fél 11 körül már nagyon meg untam úgyhogy úgy döntöttem felhívom Davidet.Kezembe kaptam a telefonom és már hívtam is Davidet.
-Szia David!
-Szia Lissa. Mi újság?
-Á semmi különös megőrülök a rajzfilmektől éppen.-David felnevetett a telefonba...Tuti még ki is nevet.:P-Na szóval nem jössz sétálni valamerre?
-De..oké 5 perc múlva a kaputokban találkozunk.
-Szuper! Akkor megyek készülődni. Szia.
-Hello
                                       

5 perccel később már a kapunkban voltam és David is.
-Szia.
-Hello.-Daviddel elindultunk az eggyik közeli park felé.
- David...
-Igen?
-Figyu tanácsot kell kérnem.
-Na mond.
-Tegnap a bulin Jason megcsókolt.
-És te mit csináltál?
-Hát..öö...hát elrohantam:)
-Rendben jól tetted.
-Mi van??? Miért tettem volna jól totál leégettem magam.
-Hidd el jól tetted..az a gyerek egy.....
-Egy mi? Hm?
-Egy....barom
-Jaj David nem arról van szó, hogy nem tetszett, hogy megcsókolt....hanem, hogy túl gyors egy kicsit ez az egész.
-Micsoda?
-Hát, hogy év elején még a nevemet se tudta most meg elhív a buliba és megcsókol csak úgy és azt mondja, hogy kezd belém szeretni.
-Mi van? Mit mondott???
-Jajj David te süket vagy? Vagy mi van veled?
-Nem...ööö...én csak... Mindegy. Mit akarsz csinálni?
-Hát nem is tudom. Azt hiszem felhívom.
-Helyes. Hívd és mond meg neki, hogy te semmit nem akarsz tőle.
-Jaaj David ..nem érted.
-De értem. Na hívd!
-Ja, hogy most?
-Igen. Hallani akarom mit mond.
-Ööö..oké.-Előhalásztam a táskámból a telefonom, kikerestem Jason számát és már hívtam is. Jason a második csengésre felvette.
                -Hálo?
                -Szia Jason. Lissa vagyok...
                -Á Szia Lissa. Már fel akartalak hívni. Tegnap miért rohantál el?
                -Ö..hát -Először azon gondolkodtam, hogy hazudok valamit Jasonnek de aztán meggondoltam magam.-Hát azért mert megcsókoltál.-Mondtam ki kerek perec amire gondoltam.
                -Ó...hát én  nem akartalak letámadni...én csak akartam, hogy tudd, hogy nekem tényleg tetszel.-Ekkor David olyan ledöbben arcot vágott, hogy le kellett volna fényképezni.
               -Ööö..Lissa itt vagy még?-Annyira elbambultam én is, hogy elfelejtettem, hogy még mindig vonalban vagyok.
               -Igen persze. Bocs.
               -Jól van. Most mit csinálsz?
               -Hát a parkban ülök egy padon.
               -Melyikben?
               -Hát a ...........-Ennyit tudtam elmondani ugyanis David kikapta a mobilt a kezemből és kinyomta a hívást.
-Te megőrültél? Mi volt ez? Ezt miért csináltad?-David nem mondott semmit csak elrakta az ÉN telefonomat a kabátzsebébe.
-David!! Mond miért csináltad ezt?
-Mert....
-Mert miért?
-Hát mert ha elmondod hol vagy idejön.
-És akkor?
-Hát és én nem bírom.
-Miért nem? Úgy tudtam a haverod?
- Hát rosszul tudtad.-Még vitatkoztunk egy darabig amikor egyszer csak Jason hangját hallottam meg a hátam mögül és amint megfordultam Jason volt ott...


2013. július 30., kedd

6.fejezet

Mikor felkeltem, pont anyu és apu jött meg Machesterből.. Még mit sem sejtettek abból hogy Katrine beteg lett és hogy nem mentem tegnap se suliba.Lementem a lépcsőn, és furcsán néztek rám.

-Szia Lissa. Hát te hogyhogy itthon vagy? - Meglepetten kérdezte anyu.

-Sziasztok. Hát az van hogy Katrinnek van egy kis megfázása és erre a hétre kiírattam magam a dokival. - Szerencsére péntek volt, szóval nem kell olyan sokat pótolnom.

-Beteg az én kis hercegnőm?- Ijedten szólt hozzám apu.

-Igen, de nem olyan vészes.-Már rohantak is fel Katrine szobájába. Teltek múltak a napok, hétfőtől már Katrine is ment suliba meg én is, és ezen a hét pénteken leszek 17 éves.. De jó:) hétfőn,kedden,szerdán nagyon unalmasan teltek el az órák.. De ma már csütörtök van, és 4 óra.Daviddel tegnap is megbeszéltem hogy ma jöjjön a kapuhoz, de kicsit előbb mert az osztályfőnök látni akar tanítás előtt 10 perccel, fogalmam sincs mit akarhat. Na de készültem a lefekvéshez, egyszer csak apu toppan be a szobámba.

-Szia hercegnőm. - Jajj miért kell engem hercegnőnek hívnia, nem vagyok 10 éves.

-Szia apa. Mi az?

-Semmi semmi, csak gondoltam bejövök az én kis pici lányomhoz.

-Pici? Apu!!!!!! Holnap leszek 17.. nem vagyok már pici.

-Jó tudom, de nekem mindig a kislányom maradsz. -Komolyan azthittem hogy kijönnek a könnyei, de hál isten anyu megmentett mert feljött a szobámba szóln apunak hogy telefonált a főnöke és holnap nem kell dolgozni menni.. Szóval any itthon marad.. Jeee:))

-Szép álmokat kicsim! - Mondta egyszerre anyu és apu.

-Nektek is:) - Végre eltudtam aludni.. kíváncsi voltam hogy David emlékszik e mikor van a szülinapom.. Mikor reggel felkeltem öltöztem mint a villám,de mint minden évben anyu apu és Katrine bejönnek és énekelni kezdenek.. De cikii :( Komolyan sose fogják már fel hogy egyre nagyobb leszek nem kisebb.. Mondjuk szupi ajikat kaptam.. Anyutól kaptam egy gyönyörű pólót, aputól kaptam egy converse cipőt és egy fekete csőnacit, Katrine meg rajzolt nekem.

-Köszönöm mindenkinek! - Mondtam anyunak apunak és a csöpségnek.

-Szívesen drágám! -Mondta anyu büszkén:)

- Na de most mennem kell, mert David vár rám a kapunál.

-David? Ki az a David? - Kérdezte apu meglepődve.

-Apa, őz a kedves fiú aki babázni szokott velem. - Szólt közbe Katrine mosolyogva

-Igen, ő na de mennem kell. Sziasztok. - Leértem a lépcsőn, kimentem az ajtón, és láttam hogy David már a kapuban áll!!

-Szia Lissa.

-Szia.

-Boldog születésnapot! - Mondta David és az arcomra nyomott egy puszit majd megölelt.. hűha.

-Köszönöm!! - Miközben sétálgattunk a suli felé beszélgettünk.. Majd odaértünk, nekem ugye oda kellett mennem az osztályfőnökhöz, és amikor odaértem udvariasan köszöntem.

-Jó napot!

-Szia Lissa. Gyere csak!

-Rendben. Köszönöm.

-Nem akartam egész osztály előtt, hanem csak így privátba. -Nem tudtam miről van szó, és kérdőn néztem az osztályfőnökömre.

-Értem.  

-Boldog születésnapot! - Na ez furi volt.. de jól esett, hogy az ofő is gondolt rám.Majd megköszöntem és bementem a terembe. Jason jött oda hozzám.

-Szia Lissa.

-Hali Jason.

-Nagyon boldog születésnapot.- Tőle is kaptam egy ölelést na meg puszit és még egy táblacsokit is.. Nyamii:DD

-Köszönöm, azt hittem elfelejted!

-Dehogy! - És becsengettek.. Ez a nap is gyorsan telt el, majd az utolsó óra után Jason odajött hozzám.

-Lissa! Nem mennénk haza együtt? Megkéne beszélni az estét.. 

-Az estét?? Ja persze tényleg, el is felejtettem hogy őszi buli lesz.Rendben. várj meg kint addig elmondom Davidnek.

-Oké. - Odamentem Davidhez és elmondtam neki hogy ma Jasonnal megyek haza, remélem nem lesz belőle baj

-Szia David.

-Szia. Jasonnal mész ma haza?

-ÖÖÖ igen, de te honnan tudtad? - Furcsán és egyben kérdőn néztem Davidre.

-Hát ööööö tudod öööö csak tippeltem.

-Hát ez elég furi, de oké.

-Na most mennem kell, lehet holnap benézek a buliba. Szia

-Szia! - Na jó ez oltári furcsa volt.. Kimentem Jasonhoz egy darabig elkísért és megbeszéltük hányra jön értem.. Mivel a buli 7-9-ig tart ezért Jason fél 7-re értemjön. Hazamentem és anyummal még egyszer megbeszéltem az estét.

-Szia Lissa. Babázz velem.

-Szia. Most nem tudok Katrine.

-Szia kicsim. -Köszönt anyu!

-Anyu!! Akkor este elmehetek az őszi buliba?

-Persze, de hánykor lesz vége?

-9.. de Jasonnal leszek.Ő az egyik fiú haverom.

-És David. - Jaj anyu már kérdezősködik.. ezt nem szeretem.

-Anyu David nem jön. Na megyek készülődni.

-Rendben. - Katrine feljött a szobámba és segített kiválasztani hogy mit vegyek fel. Egy cuki pántost mutatott egy hosszított fazonút hozzá egy hosszú fekete cicanadrágot egy farmerszoknyával és egy topánkát vettem fel. :) a hajam kivasaltam, majd feltűztem elől. És már fél 7 is lett.. Elköszöntem Katrinetől és anyutól majd siettem a megbeszélt helyre! Szerencsére Jason nem várt sokat.

-Szia. De gyönyörű vagy!

-Szia. Jaj köszönöm, te is nagyon jól nézel ki.

-Köszi. - Beszélgettünk Jasonnal szinte mindenről.. Azaz ami abba a kemény 15 percbe belefért :) És végül odaértünk a buli előtt 10 perccel, Jason meghívott egy kólára én meg vettem neki egy muffint. És kezdődött a buli.. Az első két szám unalmas volt, de utána következett egy pörgős. 

-Nem táncolunk? -Kérdezte Jason.

-De mehetünk. - Nagyon jó volt.. ugráltunk össze-vissza :D a pörgős szám után következett egy lassú, amire Jason magához húzott. Azta!

-Ugye nem zavar? - Kérdezte Jason.

-Nem! Dehogy! - Válaszoltam határozottan. És ekkor egy váratlan pillanat történt.. Jason megcsókolt. Én meg nem tudtam mit csinálni, hát visszacsókoltam. 1-2 perc után ellöktem magamtól Jasont.

-Ez most mi volt? - Kérdeztem

-Lissa, nekem nagyon tetszel. És azt érzem hogy szerelmes kezdek lenni beléd. - Szóhoz nem jutottam ebben a pillanatban, elmentem és egész hazáig futottam. Mikor hazaértem Katrine már aludt viszont anya fent volt.

-Szia. Mi történt? -Meglepődve kérdezte

-Semmi anya. Most rohanok, reggel beszélünk. - Lezuhanyoztam és átöltöztem pizsibe, majd lefeküdtem és gondolkodtam ezen az egészen, de szinte semmit nem tudtam aludni.


5 Fejezet

David 8 után érkezett és kérdésekkel árasztott el.:) :P
-Miért nem jöttél suliba?...írhattál volna vagy 1 órát a kapuban várakoztam és elkéstem óráról...Baj van?
-Nem dehogy és tudom, hogy szólnom kellett volna...kiment a fejemből ne haragudj...sajnálom.
-Jól van semmi baj csak aggódtam...És akkor mért nem jöttél suliba?
-Katrine beteg lett.
-Tényleg ...és jól van?
-Már jobban csak megfázott azt mondta az orvos.Pár nap és jobban lesz.Úgyhogy holnap se megyek suliba...ami gáz mivel hamarosan dogák lesznek...és én meg totál semmit se fogok tudni...-Hadartam mire David befogta a szám.
-Hé nyugi levegőt is vegyél.Majd segítek én tanulni...erre valók a barátok.-Mosolygott mire én is elmosolyodtam.Annyira örülök, hogy ilyen barátom van...hát összegezve eddig nem voltak barátaim most viszont van egy tuti...megérte rá várni.Ekkor hirtelen ötlettől vezérelve megöleltem.Megleptem vele de aztán visszaölelt.
-Köszi-Súgtam neki.Nagyon furcsa volt...a bőre nagyon hideg volt.
-Nincs mit -mondta majd eltolt magától,  miközbe eltolt magától megérintette a kezem és éreztem jéghideg bőrét.
-Te jó ég!!! De hideg a bőröd...Jól vagy?
-Persze jól...ööö...most mennem kell-Mondta zavartan és elég sápadt is volt.
-Várj...mi a gond?
-Semmi most mennem kell...majd holnap átjövök. Szia...-És már ki is lépett az ajtón.Ez meg mi volt?Mi a baja?Miért futott el? És miért ilyen hideg a bőre?Ezt nem értem.
-Lissa........-Hallottam meg húgom hangját a lépcső felől. Felé fordultam és láttam, ahogy kis pónis pizsamájában macijával a kezében, kipirult arccal, fáradt álmosságról árulkodó szemeivel néz rám.
-Lissa  nem tudok aludni melegem van.
-Katrine gyere ide-Megfogtam a húgom homlokát ami tűz forró volt gyorsan elő kerestem a gyógyszeres dobozok között a lázmérőt és a lázcsillapító dobozát. Megmértem Katrine lázát, ami 39,8-at mutatott.Te jó ég!
-Lissa nem érzem jól magam....-hallottam húgom elhalt hangját.
-Nyugodj meg mindjárt jobban leszel.-Gyors elvettem az asztalról a lázcsillapító sobozát és kinyitottam..és tessék láss csodát egy db gyógyszer sem volt benne.:(
-Fenébe!!! Ez nem lehet igaz..
-Lissa...
-Pillanat...gondolkodok..-Most mit csináljak???...Megvan David. Davidéknek talán van lázcsillapítójuk.
-Gyere Katrine! Vedd fel a kardigánod!.-Ráadtam húgomra a kardigánját, bezártam az ajtót és már úton is voltunk Davidék házához.Ilyen későn Holmes Chapel utcái elég sötétek, és ijesztőek szerencse, hogy David a szomszédban lakik. Bekopogtam az ajtón arra számítva, hogy David anyukja nyit ajtót,de nem David nyitott ajtót résnyire elég meglepett arcot vágott.
-Lissa....Katrine...hát ti?-kérdőn nézett rám,már épp válaszolni akartam mikor Katrine odarohant hozzá és átölelte.
-David...nem érzem jól magam.-húgom szipogó hangja hallatán David felkapta a karjaiba és rám nézett miután kezét Katrine homlokára tette.
-Lázas...nagyon és nincs otthon lázcsillapító...azt remélltem anyukádnak talán van.-mondtam
-Ööö...anyu nincs itthon..de várjatok egy percet.-David átadta nekem Katrinet és bement. Most mi van? Itt hagy minket a teraszon?Ez most komoly? Fél perc se telt el de David jött és ez ezúttal teljesen kitárta az ajtót és behívott minket.
-Gyertek be.-bementünk a házba.... elég furcs volt a falak tiszta fehérek voltak a padló pedig fekete csillogó volt. A falakon egy kép sem volt, se egy családi fotó, bútorként egy két személyes kanapé néhány fotel és 6 szék volt a konyhapultnál. A konyha a hatalmas nappalival szemben helyezkedett el.A konyhapulton csak egy pohár volt ami valami nagyon piros üdítővel volt megtöltve. David amint meglátta, hogy a poharat nézem odament és elrakta. Kérdőn néztem rá.
-Ööö..málna szörp.-Igazából nem a pohár tartalmára voltam kiváncsi hanem , hogy mért viselkedik ilyen furcsán. Katrinet lefektettem a kanapéra majd David felé fordultam.
-Na...? Van lázcsillapítód?
-Egy pillanat várj itt.-Majd felrohant az emeletre. Már 5 perc eltelt de nem jött.
-Lissa melegem van..-mondta húgom kipirult arccal.Felkaptam a kezembe és mentem az emeletre.Az emeleten egy folyosó volt, és 3 ajtó.Davidet nem láttam ezért az első szobába benéztem abban egy fotel volt és vele szemben egy HD TV. A fal sötét kék színű volt, a padló pedig szintén kék padlószőnyeggel volt borítva.Mivel David itt sem volt benéztem a második szobába abba egy-két szék volt meg jó sok könyves polc, a fal barack színű volt, a padlón pedig világos barna padlószőnyeg volt.A harmadik szoba egy mosdó volt a szokásos berendezésekkel, világos kék fallal és csempékkel. Az egyik dolog ami furcsa volt az az , hogy mind a 3 szobában tiszta rend volt. A másik furcsa dolog hogy, Davidet egyik szobában sem láttam. Hol van??? Kimentem húgommal még mindig a kezemben a folyosóra és láss csodát David a nyitott ablak mellett állt egy lázcsillapítóval a kezében. Na jó ez több mint fura.
-Te meg...honnan jöttél?
-Itt voltam az egyik szobába.
-Mi??? nem benéztem mindegyik szobába és egyikben sem voltál, és az előbb még az ablak is csukva volt.
-Csak képzelődsz...vagy lehet hogy, te is lázas vagy.
-Mi van??? Na jó én már semmit se értek.
-Tessék itt a gyógyszer.-a kezembe nyomta. Majd lesétáltunk az emeletről. Húgomat a kanapéra fektettem vissza amíg David egy pohár vizet öntött.Beadtuk a húgomnak a gyógyszert és elaludt.
-David mi akkor megyünk.-Felkaptam alvó húgomat a kezembe és az ajtó felé indultam.
-Köszönöm a segítséged-mondtam és haza mentem. Otthon Katrinet az ágyába raktam és írtam SMS-ben helyzetjelentést anyuéknak, majd fürdés után mentem aludni. David nagyon furcsa volt ma...és a ház is olyan érdekes...na meg, hogy anyukája nincs otthon.Végre eltudtam aludni furcsa gondolataim közbe.

4 Fejezet

Reggel korán keltem, hogy hajat mossak és miután végeztem vele,megszárítottam és ezután felöltöztem.. mivel még most is olyan meleg van mint nyáron ezért egy fekete cicanadrágot, és egy lila hosszított fazonú pátost vettem fel.:)
-Lissa figyelj, holnap el kell mennünk apáddal egy tárgyalásra, de az Manchesterbe lesz, és 2 napot nem leszünk itthon, csak nem akarlak egyedül itthon hagyni titeket...
-Anyu, nyugi már a jövő héten leszek 17 éves.. Már nagy vagyok, tudok vigyázni magamra és Katrine-re is:)) ne aggódj
-Jó, de... biztos??
-Igen persze, nyugodtan menjetek el... megleszünk!
-Jól van kicsim. - Anyu közelebb jött és adott egy puszit a homlokomra.- Úgy örülök hogy ilyen érett és felelősségteljes nagy lány vagy.- Pont csöngettek ,és anya lement kinyitni az ajtót,én eközben adtam Katrinenek egy puszit, majd lementem... az ajtóban anyu állt és Daviddel beszélgetett.
-Rendben David ,köszönöm a segítséged! - Mondta anyu és Davidre mosolygott.
-Igazán nincs mit Mrs. Sumen. -Ez vajon mi volt?:O Elköszöntem anyutól és Daviddel elindultunk a suliba és gondoltam közben kifaggatom ;)
- Miről beszéltél anyámmal??
-Ja, semmiről, csak megkért hogy amíg nem lesz itthon 2 napig,addig néha néha ugorjak át megnézni hogy minden rendben van e.. - Mi?? Anyám bébiszittert fogadott?? Ráadásul az egyetlen barátomat.Hát ez nagyszerű -_- :(
-Figyelj ,nem kell ám..nem vagyok már kisgyerek. 2 napig boldogulok :)
- De anyukád megkért rá, és különben meg amúgy is átmentem volna..
-Tényleg??
-Ahha, hát persze.
-Hu te tényleg nagyon jó barát vagy:) - Mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott.
-A haveromért bármit. :D - Egész úton beszélgettünk majd odaértünk a sulihoz, és mikor odaértünk Davidet hívták a 12.b-sek, és David engem is odarángatott..:(
-Szia David, megnézted a tegnapi horror filmet?
-Sziasztok. Ja.... nem, azt már sokszor láttam - és tovább beszélgettek valami hülye horrorról.. :P Majd David elköszönt tőlük és bementünk a terembe. Mikor beértünk egy lány a kezünkbe nyomott valami papírt amin az volt hogy az "őszi buliba" csak párban lehet menni.. cool :( Én tuti nem megyek mivel egyedül lennék. A helyemre ültem majd kipakoltam a tanszereim mire pont becsengettek. Az első óra matek volt.. unalmasan telt :P de utána angol következett amit szeretek.:D Amikor már angolról is kicsengettek, Jason jött oda hozzám Adammal :)
-Szia Lissa! - Na végre!! Tudja a nevem :D
-Sziasztok.:)
-Figyelj kérdezhetnék valamit?
-Persze. - Közbe amíg Jason kérdezett volna Adam röhögött mert a telefonján volt valami játék.. 
-Adam elmennél? Lissától szeretnék valamit kérdezni négyszemközt. -Szólt Adamra Jason, mire ő "távozott" :D
-Na azt szeretném kérdezni hogy eljönnél e velem az őszi buliba? - Huuhhaa miii??? Én? Meghívott engem egy menő srác a buliba? Azta :D
-Persze, nagyon szívesen elmegyek veled.. - Jujj, ez tök szupi, már ma este előkészítem a ruhámat hogy mit veszek majd fel. A harmadik óra nyelvtan volt és utána tesi majd biológia.. Fujj:P Utána hazamentem, tanulgattam , ettem valamit és elmentem Katrineért a suliba, de amikor odaértem a sulijához kellemes meglepetés fogadott.. David is ott várt rám, azaz ránk :) Nem gondoltam volna hogy ő is ott lesz.
-Szia Lissa.
-Szia, hát te?
-Gondoltam eljövök Katrine elé.. úgyis jól kijövünk..
-Értem, de ugye azt tudod hogy akkor ma sem úszod meg a babázást :D
-Tudom :D nem baj.. -rám  mosolygott kedvesen, és már futott is ki Katrine
- Sziasztok! - Katrine nagyon örült Davidnek.
-Szia csöpség.
-Szia hugi, milyen volt a napod?
-Nagyon jó, lerajzoltalak titeket rajzon. - Aztaaaaaaaaaaaa... Katrine lerajzolt engem és Davidet. kicsitsem volt ciki :(
-Húha nagyon ügyesen rajzolsz. - Dicsérte David a rajzát
-Köszönöm, babázunk ha hazaértünk??
-Persze.. alig várom.. Te is babázol velünk Lissa? - Kérdezte tőlem David.. 
-Hát csak egy kicsit mert holnapra még meg kell csinálnom a matek házim.- Hazaértünk, és Katrine már futott is fel a szobájába hogy előkészítse a babákat, addig mi Daviddel leültünk a konyhába és megkérdeztem tőle hogy nem e  szomjas? Miután öntöttem neki és magamnak egy pohár gyümölcslevet, beszélgettünk és Katrine szólt hogy menjünk már babázni.. Megint sikerült 2 órát játszani.. de mivel most én vagyok a felelős Katrineért ezért le kellett hogy fektessem, hála isten Katrine már fél 7-kor ágyban volt és gyorsan el is aludt.. mi meg Daviddel lementünk a nappaliba és kicsit beszélgettünk.A beszélgetés negyed 8-ig tartott :D Majd elköszönt és a megbeszélt időpontban reggel vár minket.. Elmentem lezuhanyozni mikor már majdnem elaludtam anya hívott hogy minden rendben van e.. ahhj szuper, kiverte az álmot a szememből.. na mindegy.. beszéltem anyuval és apuval is 10 percet.. utána elaludtam. Reggel átmentem Katrine szobájába hogy felkeltsem...
-Jó reggelt! Ideje felkelni.
-Lissa nem érzem jól magam. - Ojjaj már csak az hiányzik hogy Katrine beteg legyen.:O
-Mi? Miért? Mid fáj?
-A torkom - és megfogtam a homlokát,lázas is volt.. megmértem a lázát.. 38 fok.. .:( Remek :(
-Katrine elmegyünk a dokihoz, hogy felírjon neked valami gyógyszert.. - Felöltöztem,majd Katrinet is felöltöztettem, és elindultunk az orvoshoz, sajnos David teljesen kiment a fejemből és nem szóltam neki hogy ma nem tudok menni suliba, és ő meg ott várt rám. Szerencsére Katrinnek csak egy kis megfázása van, nem vészes, pár nap és elmúlik.. Egész nap mellette voltam, és később mikor már Katrine elaludt áthívtam Davidet hogy elmondjam neki miért nem voltam ma suliba!

3 Fejezet

Másnap reggel Katrine ébresztett :D
-Jó reggelt Lissa! Ma te viszel suliba:)
-Neked is jó reggelt! Micsoda? Hogy hogy én? - Eközben anyu lépett be a szobámba.
-Jó reggelt Lissám.Ma neked kellene vinned Katrinet a suliba,mert nekem  perc múlva mennem kell,apád meg már elment.
-De anyu..... -Mérgesen néztem anyura!
-Bocsi kicsim, de most mennem kell, jók legyetek. Puszi -Ahj pedig ma Daviddel mennék suliba:(
-Lissa éhes vagyok -Szólt Katrine
-Jól van, felöltözök és csinálok neked reggelit,addig te is öltözz.
-Rendben van. -Majd Katrine futott is a szobájába, hogy felöltözzön, én meg közben azon tűnődtem hogy Davidnek nem e lesz gond ha Katrine egy darabig velünk jön?!!
-Lissa!!!! Kész vagyok,gyere le! -Szólt azaz jobban mondva kiabált Katrine.Lesiettem a konyhába, hogy reggelit csináljak illetve hogy kaját csomagoljak neki. 7:45-re mindketten elkészültünk,és David máris ott várt a kapuban.
-Sziasztok lányok:) - Köszönt kedvesen.
-Szia! - Visszaköszöntem mosollyal az arcomon!
-Szia David. - Katrine meg már ugrott a nyakába és közben így szólt hozzá.
-Ma veletek megyek! - Mosolyodott el
-Remek:) - Válaszolt David.
-Remélem nem baj, hogy Katrine is velünk jön egy darabig?!
-Jaj, dehogy! Szeretem a gyerekeket.
-Király:) - Örültem neki,hogy David és Katrine ennyire kijönnek egymással.Miközben mentünk az úton beszélgettünk,és Katrine egész végig David kezét fogta majd odaértünk Katrine sulijához,ami a mi sulinktól nincs is messze.
-Figyelj én Katrinet beviszem a suliba, mindjárt jövök -Mondtam Davidnek.
-Jó, menj csak, én itt megvárlak.Szia csöpség jó legyél - Kiáltotta Katrine után David.Pár perc múlva visszamentem Davidhez és tovább mentünk.Igazából Katrine sulijától csak 10 percre van a gimi. Beértünk a suliba és mindenki csodálkozva nézett ránk hogy együtt jöttünk. David nagyon kedvesen viselkedett velem az osztályba is,pedig bevallom azt hittem, mivel én nem vagyok menő ,hogy majd az osztálytársaink előtt úgy tesz mintha ha csak véletlen pont együtt értünk be,de szerencsére ez nem így volt. A helyemre mentem, és Jason jött oda hozzám.
-Szia Nina! - Na persze, megint Ninának szólított :( 
-Szia, nem Nina vagyok,hanem Lissa.
-J, persze megint bocsi! Amúgy hogy hogy az új sráccal jöttél? - Kérdezte meglepődve.
-Hát kezdünk jóba lenni. Miért?
-Semmi csak meglepődtem..- És akkor pont becsengettek,az első óra az angol volt,de angolon nem a saját termünkbe vagyunk hanem a számtekbe és ott párba kell ülnünk. Az én párom Adam Loran, ő Jason legjobb haverja. Igaz, hogy nem nagyon vágja az angolt sőt szinte semmilyen tantárgyat sem :D Amikor bementünk a számtekbe leültem a Adam mellé. A tanár mindenkinek kiosztott egy lapot és azt kérte, hogy írjuk le angolul milyen volt a nyári szünetünk. Természetesen Adam ezt a feladatot sem értette.:D Ezért engem kérdezett meg, hogy mivel kezdje a "fogalmazást". Egyébként furcsa hogy az elmúlt 3 évben észre sem vett, most meg már a nevemet is tudja.
-Hé Lissa! Segítenél?
-Adam nem tudok ebben neked segíteni, fogalmam sincs hogy hogyan telt a nyarad.
-Jajj,de nemértem a feladatot :(
-Kérd meg a tanárt, hogy segítsen...
-Jó! - És Adam szólt a tanárnak. Mikor már írt kb. 2 mondatot feltette a kezét, hogy ő készen van. Én meg csak ámultam, hogy hogyan tudott végezni mindössze 10 perc alatt.De természetesen szólt neki a tanár hogy legalább még 5 mondatot írjon.:D Óra végére mindenki elkészült, és pont kicsengettek,majd beadtuk a fogalmazást, de nem kaptunk rá jegyet,mert sokaknak 1-es lenne :) Miközben mentem fel a termünkbe David jön oda hozzám.
-Mit írtál? Milyen volt a nyarad?
-Hát nem írtam sokmindent, csak annyit hogy Olaszországban voltunk 1 hetet.És neked hogy telt a nyár?
-Hú az tök jó. Én... őőő apukámnál voltam Spanyolországba
-Ahha, az is klassz.. Elváltak a szüleid?
-Nem, csak apukám fél évet itt, fél évet Spanyolba tölt mert ott kapott melót.
-Ja, értem. És van testvéred?
-Nincs :)
-Okés. - Eközben David haverjai a 12.b-sek szóltak neki, hogy,menjen ki.
-Bocsi, de kicsit kimegyek a haverjaimhoz..
-Jól van. Menj csak! - Közbe hallottam, hogy a haverja mit kérdeztek tőle..azt hogy:- Mivan, jóba vagy azzal a csajjal?- Komolyan nem értem, miért baj az hogy váltok pár szót Daviddel.. és most is azthittem hogy tagadni fog mindent, de nem így tette. Határozottan kijelentette hogy igen! És ez nagyon jól esett. Hamar becsengettek a második órára ami ének volt.
-Sziasztok! - Köszönt a tanár.- Ma filmet nézünk az Alkonyatot, az egy vámpíros film ha valaki nem látta volna.- Közölte velünk,majd Davd hirtelen megszólat
-Tanárnő nem nézhetnénk mást? -Furcsa arckifejezése volt, nem értettem!!
-Miért David? -Érdeklődött a tanár.
-Csak azért mert... őőő ezt már sokszor láttam....
- Ohh értem, akkor inkább énekeljünk?? - Az osztály egyszerre kiabálta hogy "NE" , a végén mégis megnéztük az Alkonyatot, és a film felénél kicsengettek.
-Jól van gyerekek mehettek.-mondta a tanár.Kimentem a folyosóra a többiekkel együtt,láttam hogy David a haverjaival beszélget és felém int, hogy én is menjek oda....jézusom a menők társasága felé tartok:O jajj mi lesz ha kigúnyolnak valamiért...jajj..többet nem tudtam pánikolni mert odaértem a társasághoz.Épp valami filmről beszélgettek én meg azon tűnődtem mennyire bénán nézhetek ki, hogy csak ott állok velük és hozzá se tudok szólni semmihez sem.:(( Épp azon tűnödtem,hogy lelépek inkább bemegyek a terembe úgyse vennék észre ha elmegyek. Már el is indultam a terem irányába mikor David utánam rohant.Egy ideig próbáltam úgy tenni mintha nem izgatna,hogy csak úgy mellettem sétál de aztán rá kérdeztem.
-Mi az?
-Mi mi?-kérdezte meglepődve
-Hát hogy hogy inkább velem sétálsz a folyosón és nem a menőkkel dumálsz?
-Zavar ha a haverommal vagyok?
-Mi van én a haverod vagyok? Mármint barátok vagyunk?-kérdeztem meglepődve, eddig nem igazán voltak barátaim..főleg nem egy menő srác.
-Igen.
-Aha ...és akkor a menők? Tudtommal ők a haverjaid.
-Ezt ki mondta neked?..Ők csak azért lógnak velem mert menő vagyok.-mondta
-Értem-Rossz lehet ha az emberrel csak azért barátkoznak mert menő:( Szegény:(( Beértünk a terembe és leültünk a helyünkre becsengetésig beszélgettünk.Bejött a technika tanár és már mondta is a feladatot.
-Gyerekek ezen az órán párokba osztalak titeket és úgy kell majd otthon meg csinálni a feladatot amit jövő órán osztályzok.Tehát a párok.....-A tanár elmondta a párokat nekem Jason lett a párom.:( David se örült nagyon ugyanis ő Kristennel van párba aki tisztára parancsolgatós és még óra közbe leszögezte hogy bármit is kell építeni az rózsaszín lesz. :D Ahogy kiderült a feladat az hogy egy űrhajót kell kartonból építeni.:(hurrá:P Kicsengettek és mindenki panaszkodni kezdett hogy ő nem akar a társával eggyütt dolgozni.Jason odajött hozzám és kezdte a mondandóját.
-Na figyu Nina. Ma átjössz hozzánk? Vagy nálad csináljuk a feladatot?-David a mellettem lévő padsorból hallotta amit mondott Jason és kitört belőle a röhögés....Jason értetlen feje láttán így szólt.
- Hogy lehet az hogy nem birod megjegyezni a nevét??? Pedig már 4 éve ismered.-majd tovább nevetett
-Ööö nem 4 éve. Jasonnel általánosban is egy suliba jártunk.-mondtam mire David mégjobban nevetett
-Tényleg?-kérdezte értetlenül Jason
-Igen...akkor még Lindának hívtál-mondtam David pedig annyira nevetett, hogy azt hittem leesik a székéről
-Jaa igen már emlékszem akkor még sötét szőke voltál most meg világos...és nagyon keveset beszéltél
-Igen az voltam én.:(
-Ok akkor nálad vagy nálam csináljuk az űrsajtot?-kérdezte Jason én pedig úgy néztem rá mint egy marslakóra..David pedig hát igen..leesett a székről :D
-Jason az űrhajó nem űrsajt.
-Ja ...oké na kinél csináljuk?
-Nálatok?
-Oké akk suli után talizunk és elemegyünk megvenni a kartont.
-Rendben-mondtam, David közbe felkászálódott a földről épp amikor Kristen lépett elé.
-Na figyelj az űrhajót holnap csináljuk meg én addig megveszem a kellékeket hozzá.-Jelentette ki Kristen már ment is volna ki a teremből mikor eszébe jutott valami.
-Ja és rózsaszín lesz az űrhajó.-mondta ellenkezést nem tűrően..David pedig olyan értetlenül nézett rá mint akinek japánul beszéltek.
-Ez normális,,???-kérdezte David Kristenre mutatva.A nap további része unalmasan telt mindaddig míg az összes órának vége nem lett és nem mentünk Jasonnel megvenni a kartont és a festéket . David is velünk tartott mivel venni akart kék színű festéket, hogy hogyha tényleg megveszi Kristen a rózsaszín festéket akkor ő azt kiönti és lefesti kékkel.:) Jó terv lenne ha Kristen nem lenne olyan akaratos.Épp a festéket vettük amikor megjelent Adam és Jasonnel hülyéskedni kezdtem majd Adam nekilökte Jasont a polcnak aminek következtében az eggyik festék leesett a polcról és a földön kiborult a fehér festék és persze Jason gatyájára is jutott belőle.:DD Az eladó jól leszidott minket majd kifizettette a festéket amit kiborított Adam..persze Adamnél nem volt pénz ezért én fizettem mindent :( jee ennyit a zsebpénzről. Kimentünk a boltból és Jason azt mondta mikor Adam elrohant, hogy holnap csináljuk meg az űrhajót mert most ki kell nyirnia Adamat majd utánna futott. Klassz cipekedhetek hazáig:( 
-Add a szatyrokat.-mondta David és kivette a kezemből a szatyrokat.
-Köszi.-Hazavittük a szatyrokat. David segített bevinni a cuccokat majd menni készült.
-Na megyek akkor holnap 7:45 kor. Szia Lissa.-barátiasan rámmosolygott majd ment is
-Oké Szia HAVER,-mondtam mire ő megint rám mosolygott.Felmentem a szobámba megcsináltam a házikat  tegnap még jó volt tegnap még nem adtak házit. majd bepakoltam holnapra és játszottam a hugommal meg anyuékkal megbeszéltük hogy Szombaton elmegyünk a nagyiékhoz mert szüinapja lesz.

2 Fejezet

Reggel fáradtan keltem fel(anyu ébresztett mivel elfelejtettem beállítani a telóm hogy ébresszen..hupsz.)
-Kislányom siess már,elfogsz késni!! -Szólt rám anyu.
-Jólvan már,megyek..- Kiléptem az ajtón és a suli felé vettem az irányt.Szerencsére hamar odaértem a sulihoz,bár az óra már 5 perce tartott,megkerestem a termünket és bekopogtam.Amikor benyitottam mindenki levegőnek nézett a tanár kivételével.
-Miss. Sumen késett 5 percet, nem tudja mikor kezdődik a tanítás?- Szólt rám a tanár mogorván.
-De igen, elnézést.. elaludtam, többet nem fordul elő...
-Ajánlom is. Ülj le a helyedre Lissa!-mondta. Leültem a középső padsor utolsó padjába,és elővettem a tanszereket.Az óra végét már nagyon untam... alig vártam hogy kicsengessenek. Végre megszólalt a csengő, a diákok kiözönlöttek a folyosóra, én pedig lementem a büfébe.Vettem egy snickerst, és visszamentem a terembe.. miközben ettem a csokim a gondolataimba mélyedtem.. úgy látszik ez az év is úgy fog elltelni, hogy tudomást sem vesznek rólam.. :( Becsengettek a második órára, és már kezdetét vette a matematika.. :( az óra közepe fele egy fiú toppant be a terembe.
-Jó napot, ez a 12. c osztály?- Kérdezte a fiú.
-Szia David, már vártam,hogy mikor érkezel meg, nézd csak van is egy hely számodra.-szólt a tanár.A fiú odasétált az ablak felöli padsor utolsó padjához, ami szinte mellettem van.Miközben elhaladt mellettem rám mosolygott.Én elkaptam a fejem,mert zavarban voltam.Óra végéig azon tűnődtem, hogy vajon ő e az a diák akit az osztályfőnök említett tavalyi év végén hogy új osztálytársunk lesz.Észre se vettem és már ki is csöngettek.Eközben elém állt David.
-Szia David Colden vagyok.:) Oda tudnád adni az órarendedet?-kérdezte kedvesen.
-Szia,persze-és már a kezébe is nyomtam az órarendet.:)
-Köszi, mi a neved?
-Lissa Sumen. -Feleltem bátortalanul.David bólintott és visszaült a helyére... Később 3 menő srác jött be Davidhez, és hülyültek fiúk módjára :D Egyszer csak Jason (az osztálytársam) is csatlakozott hozzájuk.Én csak csodálkoztam, hogy David már a legelső nap népszerű lett.:O Elkaptam egy beszélgetést miközben Jason és David dumáltak..
-Jason milyenek a csajok itt? -Kérdezte David érdeklődve
-Mind a 4 lány aki ebbe az osztályba jár, jófej. 
- 4?? Én 5-öt számoltam.- Kérdezte David meglepődve
-Ja igen bocsi Nina is itt van.. - Hát persze még a nevemet se tudja.. cool :(
-Ki az a Nina? -Kérdezte David.
-Hát itt van -Rám mutatott...
-De az ő neve nem Lissa? - Érdekesen nézett Jasonra, majd rám.
-Ja tényleg el is felejtettem, bocsi Lissa nem direkt volt. -Csapott Jason a homlokára
-Semmi baj! -Gondoltam magamban, már megszoktam.A többi srác nevetni kezdett..Elkezdőtött az utolsó óra, szerencsére könnyű volt mivel rajz következett.Rajz után fogtam a cuccaimat és  siettem haza.Épp a suli előtti utcán mentem végig mikor valaki utánam kiáltott..
-Lissa..Lissa várj ..-futott utánam David.kérdőn néztem rá mire ő felém nyújtotta az órarendem.
-Ó köszi már el is felejtettem-elvettem az órarendet 
-Én köszi hogy odaadtad...merre mész?-kérdezte David
-Egyenesen.-mondtam
-Az szuper én is arra..akkor mehetünk együtt-mosolygott rám
-Oké..Merre laksz?-David elmondta a címet..én pedig meglepődve néztem rá.
-Te a szomszédom vagy akkor-mondtam meglepődve
-Ott laksz te is? - Egyszerre mosolyt,és meglepődöttséget láttam az arcán
-Igen- válaszoltam határozottan.. 
-Amúgy kérdezhetek valamit?? - Nézett rám furcsán David
-Persze,nyugodtan.
-Nem vagy jóba az osztálytársaiddal?? 
-Háááááát nem igazán :( - válaszoltam Davidnek szomorúan.
-Miért? Pedig nagyon kedves lánynak tűnsz..
-Ó köszönöm! - elpirultam:)) Hazáig beszélgettünk. A házunk előtt megáltunk,  elköszöntem Davidtől majd bementem, ő pedig a mellettünk lévő családi házba ment be.Ahogy kinyitottam az ajtót apu jött hogy kifaggasson.. 
-Ki ez a fiú? Hogy hívják? Mik a szándékai? - Apu elárasztott az uncsi kérdéseivel :)
-Jajj apuuu!! Csak az osztálytársam, és a mellettünk lévő házban lakik. 
-Ó akkor jól van. Figyelj kicsim...... Ma anyáddal későig dolgozunk a húgodat neked kell elhoznod a suliból és zárd be az ajtót mert későn jövünk, egy tárgyalásra kell mennünk!
-Rendben van apu! :) - Mosolyogtam apura,majd felmentem a szobámba,hallottam az ajtó becsukódást ahogy apu elment dolgozni. 3 óra körül járhatott.Gyorsan bekaptam valamit,majd nekiálltam készülődni és mentem Katrineért a suliba.4 órára Katrine már kint is volt. Amikor meglátott a nyakamba ugrott
-Szia Lissa! Nem úgyvolt hogy apu jön értem? - Kérdezte meglepődve
-De de úgy volt, csak fontos tárgyalásra kellett menniük.
-Értem.. Ha hazaérünk akkor babázunk? Tudod... megígérted.
-Persze. - Sajnos semmi kedvem nem volt babázni de a húgomnak megígértem.Kerek 2 órát babáztam a húgommal,amikor megszólalt a csengő.Lesiettem és kinyitottam az ajtót.
-Szia Lissa. Ne haragudj hogy zavarlak... - Ekkor épp lefutott Katrine és kérdezett Davidtől valamit.
-Szia, babázol velünk?? - kérdezte Katrine, miközben mosolygott Davidre.Én majd elsüllyedtem szégyenemben...:(
-Persze, örömmel. És mi a neved csöpség?
-Katrine vagyok. És téged hogy hívnak? 
-Én David Colden vagyok!- David bejött velünk a húgom szobájába, majd Katrine a kezébe nyomott egy babát.8 -ig babáztunk, majd Katrine megszomjazott,és megkért hogy hozzak neki teát.Én lementem a konyhába, és David utánam jött.
-Azt üzeni a csöpség,hogy inkább tejet kér.-Mondta David.
-Értem, mindjárt viszem neki.Köszi hogy szóltál.
-Nincs mit! - Felmentünk Katrine szobájába de ő már a földön elaludt a babáival :D Feltettem az ágyra, és betakartam majd adtam neki egy jóéjt puszit.Daviddel lementünk a konyhába, megkínáltam üdítővel majd beszélgettünk a suliról.Majd kérdezett valamit.
-Hogy hogy a szüleid nincsenek itthon fél 9 kor?
-Mert fontos tárgyalásra mentek.-Megcsörrent a telefonom  épp anyu hívott
               -Szia Lissa ..elhúzodott a tárgyalás nem tudom mikor érünk haza..de későn szóval ne várj meg minket nyugodtan aludjál,de az ajtót zárd be.
              -Rendben anyu...Szia
              -Szia!-letettem a telefont 
-Na már késő van nem is zavarok...Holnap nem megyünk együtt a suliba?-kérdezte David
-De mehetünk.:)-jee talán lesz egy barátom:D
-Oké akkor 7:45 kor a kapuba várlak.Szia.Jó éjt!-kikisértem Davidet, bezártam az ajtót  és vacsoráztam majd fürdőbe mentem...zuhanyzás és fogmosás után már mentem is aludni.

1 Fejezet

Ez a nyár utolsó napja,holnap kezdődik a gimi.Már nagyon izgulok...vajon ez az év is úgy fog eltelni mint a többi?! Megint cikizni fognak az osztálytársaim?Már napok óta ezen agyalok,de anyu félbeszakít:)
-Lissa gyere mert kihűl a vacsora!
-Megyek anyuuuu!!!!- Lebattyogtam a lépcsőn unottan..:)
-Lissa vacsi után játszol velem?- Kérdezte Katrine mosollyal az arcán.
-Katrine nem tudsz játszani Lissával mert holnap iskola mindkettőtöknek- szólt közbe anyu.

-Jaaaaj igen,nagyon várom már az első osztályt.- Vigyorgott Katrine.
-És Lissa te mit szólsz hogy holnap már felnéznek rád a 11.esek?:)- Kérdezte anyu érdeklődve
-Hááát, már nagyon várom. -Hazudtam anyumnak.Sose tudná megérteni, hogy miért nem szeretem a sulit hiszen ő mindig népszerű diák volt.:(

-Jaj kicsim imádni fogod az utolsó éved a gimiben.... emlékszem még annak idején értem megőrültek a lányok.:D - ábrándozott el apu, ami szerintem totál nem így volt:) Befaltam a vacsit és futottam fel az emeletre, a szobámba és bepakoltam a cuccaim a táskámba.Nemsokkal később a húgom jelent meg az ajtóban.
-Szia Lissa, adsz jó éjt puszit?

-Hát persze. -Kísértem a szobájába Katrinet.Miután lefeküdt az ágyába betakartam és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Jó éjt Katrine!
-Jó éjt Lissa.-Már kifele mentem a szobából amikor Katrine utánam szólt.
-De holnap délután babázol velem.-jelentette ki.
-Hogyne.. - bementem a szobámba és már aludtam is.

2013. július 22., hétfő

Szereplők

Lissa Sumen:


A történet főszereplője. 16 éves.Kedves,okos,és szép.Nem nagyon  népszerű a történet elején de aztán sokan megkedvelik.

Katrine Sumen:

Lissa kishuga.7 éves. Nagyon szereti a nővérét. Imádja a nővérét azzal szekálni hogy játsszon vele.

Jason Stark:

Lissa osztálytársa, Jason 16 éves.Kedves,okos és helyes srác.Szerelmes lesz Lissába .Nagy titok őrzője.

David Colden:

Lissa osztálytársa lesz 12.-ben. David 17 éves, a lány legjobb barátja lesz. Neki is van egy nagy titka

Adam Loren:

Jason haverja és egyben Lissa osztálytársa.16 éves.Humoros és kedves srác.Nagyon jó barát.A tanulás nehézségeket okoz neki:D

Julie Sumen:

Lissa és Katrine édesanyja.Kedves,okos.Ügyvédként dolgozik.

Mark Sumen:

Lissa és Katrine édesapja és Julie férje. Jogászként dolgozik ott ismerkedett meg a lányuk édesanyjával.










2013. július 21., vasárnap

Bevezetés

Lissa Sumen egy 16 éves lány.Nem túl népszerű diák.Egy napon új diák jön a suliba,aki megakarja ismerni a lányt de eleinte elzárkózik tőle,majd legjobb barátok lesznek.Az új diák népszerű lesz ezzel Lissát is népszerűvé teszi. Lissa megváltozik így több embernek felkelti a figyelmét a gyönyörű és okos lány. Megismerkedik egy szintén népszerű sráccal akivel elég jól alakul a kapcsolatuk míg Lissa legjobb barátja közbe nem lép, és nem tárja fel a lány előtt legféltettebb titkát. Majd később még több titokra derül fény amik teljesen megváltoztatják Lissa életét...